NLIL - 1. rész | Találkozás a bandával *-*

Sziasztok, Mosolygombóckák!

Nagyon-nagyon örülünk annak, hogyy ennyire elnyerte a tetszéseteket a blogunk. Hihetetlen, nem gondoltuk volna, hogy ennyien feliratkoznak már az első nap.

Amúgy a gyomorforgató becenevet nem gondoljuk komolyan, facebookos ajánlás keretében döntöttünk úgy, hogy kitalálunk Nektek, olvasóknak valami megszólítást. Reméljük tetszeni fog.

Szeretnénk még annyit elmondani, hogy az alaptörténetet nem lopjuk senkitől, csak egyszerűen tisztában vagyunk azzal, milyen típusú sablonblogokkal van tele a blogspot. 

Ezzel a bloggal természetesen nem a sablonblogírókat akarjuk kiparodizálni - vagyis de -, szóval senki ne vegye magára az itt olvasott dolgokat.

A részek terjedelmét tekintve: próbálunk hosszú részeket írni, de tekintve, hogy egy sablon blog leginkább az egy oldalas részekről híres, ezért nemigen tudunk ennél hosszabbakkal szolgálni.

Még egyszer: köszönjük szépen a bizalmat, és itt is lenne az első rész; remélhetőleg ennél már csak jobb lesz. Jó olvasást,

Lily J. S. és Aria H.Xx

1. rész | Találkozás a bandával *-*

Jess-el éppen a szobámban lazultunk. Ami annyit jelent, hogy max hangerőn hallgattuk a One Direciton CDimet és közben pattogatott kukoricát zabáltunk. :D Mert ugye mi mást csinálhatna két hatalmas 1D fan, akik 0-24ben róluk fantáziálnak? Jessica még azt is megengedte, hogy kisminkeljem, pedig ilyen ritkán fordul elő. De nem baj, legalább emberi kinézetet varázsolhattam neki.  

Hangos kiáltást hallottunk lentről. Csak nem a halál tört rájuk?

- Kislányom, gyertek, sütöttem sütit! - mondta anya, mi pedig azonnal lerohantunk a lépcsőn. A barátnőm majdnem leesett a lépcsőn, úgy futott. :”D És ezt nyilván egy „kettőspontnagydével” kell kifejezni, hiszen hosszadalmas lenne leírni, hogy ez mennyire megnevetteti Sarah-t.

- Juj, süti! - lelkesedett Jess, és el is akart venni egy darabot. El akart venni, de jött Superman és megmentette Jessica fogainak épségét, ugyanis a lány arról ismert, hogy nemigen mos fogat.

- Nem-nem!! - csapott rá anya a kezére, mire ő lebiggyesztette alsó ajkát. - Ez a szomszédoknak lesz, életem!

- De ez nem ér, mi nem is kapunk sütit? Nem, de kaptok kárpótlásul két fogpiszkálót.

- Nem aranyom, maximum akkor, ha a szomszédok megkínálnak - nevetett fel anya. Az 1D-s fiúk a gavallérságukról ismertek, nem?

- Hát jó. L

Jessicaval el is indultunk, hogy gyorsan lepasszoljuk a szomszédoknak a sütit. Mert ugye még nem tudták, hogy kik is az ő szomszédságukban élő emberkék. Lassan mentünk, de így is hamar odaértünk.  Becsöngettünk. Aztán vártunk, hogy megjelenjen előttünk Isten, és közölje velünk, hogy megszabadít minket a földi élet fáradalmaitól (egyúttal a többi embert is a fájdalmasan közhelyes történettől) s elvigyen minket a túlvilágra.

- Miben segíthetek? - kérdezte egy ismerős hang. Úr isten! Ez  Isten Louis Tomlinson! De hát mit keres itt? Ő a bejárónő.

- Csak hoztunk nektek egy kis sütit. Mi vagyunk az új szomszédok - mosolyogta Jess, de tudtam, hogy ő is ugyanannyira örül, mint én. Majd kiugrott a bőréből! Csak nem mutatta. Vagy csak rossz emberismerő vagyok.

-Ó, hát, köszi - mosolyogta Lou. Próbálta leplezni, hogy mennyire rosszul van a két előtte álló lánytól, akik látszólag nem akartak tágítani a One Direction rezidenciától. - Nem jöttök be? – nem.

-De! - vágtam rá. Már mentem is volna Lou után, de Jess visszarántott. – Mi az?!

- Ezt nem hiszem el!! - visította. Hogy nem szakadt ki a körülöttünk levők dobhártyája?

- Én sem! A One Direction a szomszédunk!! – állapítottam meg. Nem mintha amúgy nem lett volna egyértelmű mindkettőnknek, hogy az előbb nem Brad Pitt állt előttünk, hanem Louis Tomlinson, de kötelességemnek éreztem jó rajongó módjára hangosan kimondani azt, ami a fejemben volt. Mert ott csoda, ha van valami.

Miután kitomboltuk magunkat, bementünk. A ház csodaszép volt és nagy! Mert hát öt nem kevés pénzzel rendelkező hímnemű egyed nem lakhat egy harminc négyzetméteres lyukban. Az összes 1D tag a nappaliban ült, mivel olyan nagy kanapéjuk volt, hogy elfértek.  

- Öhm sziasztok – köszöntünk - félénken. Figyelmemet nem tudta elkerülni, hogy mindannyian végigmértek minket. Jó alaposan. Mit is vártunk öt pasitól?

- Ők az új szomszédok, srácok – vigyorogta Louis. Harry pattant fel először, hogy bemutatkozzon. Hogy szalaszthatna el egy ilyen alkalmat a nőcsábász Styles?

- Harry vagyok - nyújtotta nekem a kezét, valószínűleg abban a hitben, hogy nem ismerem. Elpirulva megfogtam. Szerelmet érzek. Ja, nem, ez a parfümöm.

- Sarah - mosolyogtam belenézve zöld szempárjába. Még jó, hogy nem az öve alá nézve tudod le a bemutatkozást.

A többiek is mind bemutatkoztak mi pedig úgy tettünk, mintha nem ismernénk őket.

 - Kóstoljátok meg a sütit! - kértem őket mosolyogva. Niallt nem kellett kétszer kérni. Mert kihagyhatatlan egy történetből az a tény, miszerint az ír szöszi non-stop zabál.

Mikor mindannyian megbizonyosodtak arról, hogy nem adtunk nekik mérgezett sütit, hiszen nem terveztünk még tömeges gyilkosságot, elkezdtünk beszélgetni. Sok téma szóba került, kivéve a prosztata probléma, no meg a hüvelygomba, sokat nevettünk. Aztán Louis egyszer csak elkiáltotta magát:

-         - Üvegezzünk!

Mindannyian egyetértettünk vele. Persze, hiszen ez remek lehetőséget ad arra, hogy bűntelenül smároljanak bármelyikükkel.