NLIL - 6. rész | Békülés

Sziasztok, mosolygombóckák!

Megérkezett a hatodik rész, remélem elnyeri a tetszéseteket, én tényleg igyekeztem... 

Mellesleg, már rendesen benne vagyunk a nyárban, remélem élvezitek ti is, nem csak mi. Minden jót nektek, ússzatok sokat, csináljatok emlékeket, és ami a legfontosabb, legyetek boldogok! Na és persze olvassatok New Life In London *-*-t. Meg mást is.

A részhez pedig jó olvasást kívánunk.

Lily és Aria H. xX

*Sarah Ájmisszmájbojfrend szemszöge*

Harry egész este hívogatott (úgy hogy "gyere ki galambom", de mivel köztudottan palotapincsi vagy, nem reagáltál, igaz?), legalább nyolcszáz üzenetet hagyott a hangpostámon, majd mikor már meguntam, hogy folyton rezeg a telefonom (pedig tudtad volna használni... ébresztőnek), kikapcsoltam és még az akkumulátort is kivettem belőle. Így legalább biztos lehettem abban, hogy nem kapcsolom majd vissza.

Persze mondhattam volna, hogy nekem kell elnézést kérnem, végtére is, én mondtam azt, hogy Nathan cuki a The Wantedből - pedig csak vicceltem. De nem. Mert Harry nem viselkedhetett volna így velem!! Velem senki nem viselkedhet így!!! Mint egy kutyával? Így járnak a palotapincsik, szívi.

Szóval megtettem azt, amit meg kellett tennem. És tényleg, senki nem állíthatott meg a dologban! Igen. Tudom, szörnyű, de megtettem. Majdnem elsírtam magam, mikor............................................................................................................................................................................. (csillagok háborúja helyett most már bolhacsaláddal állt elő a mi kedves drámakirálynőnk) MEGVÁLTOZTATTAM AZ ÁLLAPOTOMAT EGYEDÜLÁLLÓRA. Igen, képes voltam megtenni. Minő borzalom. Harry szerintem pezsgőt bontott örömében.

***

– Úr isten, Sarah, te szórakozol velem? – rontott be a szobába Jess idegesen, rángó szemekkel, majd lehuppant mellém, miután elsöpörte maga mellől a zsebkendő hegyet. – Egyedülálló? Ennyire komoly a dolog?!

– Utálom Harry-t! – tört ki belőlem egy újabb zokogó roham. – Miért laknak itt mellettünk? Miért jöttünk össze? Miért ilyen nehéz ez a szerelem?! – ha őszinte akarok lenni a szerelem nem lehet nehéz, hiszen elvont fogalom. Viszont egy zongorának – amit szívem szerint rád dobnék – van súlya!

– Nem tudom, Sarah – sóhajtott fel Jess. – Ki fogtok békülni, ne aggódj.

– Kivettem a telefonomból az aksit – közöltem. Legközelebb, ha valaki azt mondja nekem, hogy össze fogok veszni valakivel, közlöm, hogy töltőn van a telefonom, mégis mit képzel magáról?!

– És?

– És?! Biztos vagy egy milliószor keresett!

– Akkor tedd vissza és hívd fel!

Két percembe telt mérlegelni a helyzetet. Te aztán nem vagy a gyorsaság híve. Végül is visszaraktam az aksit és tárcsáztam Harry-t.

Kicsöngött. Ami nem meglepő, tekintve, hogy ezt kell tennie a telefonnak. Harry pedig válaszolt.

Innentől pedig ment az így szeretlek, úgy szeretlek mantra, a végén már bőgve adtam a tudtára, hogy ő a mindenem, az orrom folyt, a számból csorgott a nyár, Jesse pedig egy pálmalevéllel legyezett, nehogy meghaljak, amire nagy volt az esély, tekintve, hogy csak úgy kapkodtam a levegőt.

Tíz perc elteltével csöngettek. Harry volt az. Odarohantam, feldagadt, piros szemekkel, könnyes arccal, kinyitottam az ajtót és a nyakába ugrottam. Romantikus. Az lett volna a kínos, ha mégsem Harry az, hanem mondjuk a postás. Levágtunk egy jó hosszú csókcsatát, amit végül a köhécselő Zayn zavart meg.

– Robitussin! – biccentettem vidáman mosolyogva.

– Menjetek szobára – forgatta a szemeit idegesen.

– Az lesz, Malik, az lesz – vicsorgott Harry. – Te mit keresel itt?

– Öhm... nem is tudom, talán a barátnőmet? – röhögött fel úgy, mintha Harry hülye lenne. Talán az is. Ilyen életbevágóan fontos információt elfelejteni!

El is száguldott mellettünk, mint egy forgószél, az orrát magasan felhúzva, tipikus „I'm a rich bitch” járással, majd felszaladt a lépcsőn, azt kiabálva, hogy: jövök, szerelmem! Harry-vel összenéztünk, majd megrántottuk a vállunkat. Nem volt hozzáfűzni valónk.

Csengettek. Ismét. Nem is tudtam, mit szólhatnék, hiszen nem terveztem házibulit rendezni. XDDDD Hahahahahahaha, hozom az ásd el magad szettet.

Mikor kinyitottam az ajtót, egy szakállas, hosszú hajú fickó nézett vissza rám, akinek zsák volt a kezében. NEM MEGMONDTAM? ÉN TUDTAM, ÚGY TUDTAM, HOGY ELJÖN ÉRTED ISTEN!

– Jó napot – köszönt mély hangon. – A szomszédból jöttem, hoztam egy kis krumplit. Üdv itt.

Vagy mégsem Isten az. Na mindegy, a remény hal meg utoljára.

– Ja, jó, kösz – rendeztem le könnyen és már ki is kaptam a kezéből a krumplit. – Viszlát! – csaptam rá az ajtót mosolyogva. Fő a kedvesség, nem? – Harry! Krumpli!

– Sarah! Ajtó! – mutatott maga mögé, mire én megforgattam a szemeimet, s egy puszit nyomtam az arcomra.

– Szeretlek, de idióta vagy – nevettem fel. Hazza tettetett morcossággal nézett rám, mire én lebiggyesztettem az ajkamat. – Naaaaaaa – nógattam. Beragadt az „a” betű, értem én.

Ezután elmentünk a nappaliba, hogy filmet nézzünk. Ezúttal nem horrort, de ha őszinte akarok lenni, akkor semmilyen filmet nem néztünk. Értsd: inkább a másikkal voltunk elfoglalva, nem azzal, hogy a képernyőt bámuljuk. De hát ilyen ez a szerelem! Megbolondítja az embert. Te előtte is az voltál, engem nem tudsz megvezetni!

Ezután megszólalt Harry telefonja, szóval kénytelen volt felvenni. Louis volt az, arról érdeklődött, hogy a göndörke mikor óhajtja visszatolni a seggét. Harry erre azt válaszolta, hogy azt még nem tudja, majd letette. A vállára hajtottam a fejemet, s élveztem, hogy kibékültünk.

Nemsokára leszaladt a lépcsőn Malik, szexin beletúrt a hajába, majd a tükör elé állt, megigazította az ingét, elköszönt tőlünk és már ment is. Ki tudja, mi történt odafent...

Harry megcsókolt.

– Szeretlek! – közölte, miután elhúzódott tőlem. *-* :$$

– Én is téged!!! – feleltem. Nagyon boldog voltam.

#off - Hamarosan új rész + néhány fontos infó

Hellosziaszevasz, nyitvavanaterasz!

vagyis...

Sziasztok drága mosolygombóckáink! Nemsokára érkezünk az új résszel, s ha már úgyis nagyon nyár van, gondoltam, kicsit megszaporázom az írást. Aha, ja, ezt terveztem, de kinek kell középfokú nyelvvizsgára készülnie ahelyett, hogy élvezné a nyarat? Alap, hogy nekem. Ennek ellenére próbálom úgy tervezni a dolgaimat, hogy legalább egy részt tudjak hozni egy héten.

De amit mindenképpen el szerettem volna mondani.

NEM FOGJUK 25656546 RÉSZEN KERESZTÜL HÚZNI A TÖRTÉNETET! Értsd: nem írok meg még egy sablon One Direction fanficet, ami több száz részes. Maximum húsz rész lesz, de az tényleg a legeslegeslegfelsőbb határ. S hogy ezt miért mondom? El akarlak titeket szomorítani talán azzal, hogy nemsokára vége és nem lesz min röhögni? Nem. Épp ellenkezőleg. Mit szólnátok, ha a New Life In London után valami mással állnánk elő?

Emlékeztek, mikor minden második blog Dark volt? Igen, én is. Nos, én eleve rosszul voltam az összes ilyen kaliberű történettől - még mindig -, gondolom nem vagyok vele egyedül... Kezditek érteni, mire akarok kilyukadni? Nem? Arra, hogy miután vége a NLIL-nek, Dark stílusú blogok paródiájával folytatjuk. Persze ez még nem száz, hiszen ha titeket más érdekelne, akkor egyértelműen az lesz. Nyugodtan írjátok meg, minek örülnétek a legjobban!

Lényeg a lényeg: nemsokára új rész, és ha vége is a blognak, akkor sincs teljesen vége. Ezt jól megaszondtad, Lily, jár a keksz. 

Ölel titeket Lily és Aria xX

NLIL - 5. rész | Veszekedés

 Drága mosolygombóckáink!

Igen, meghoztuk az új részt, nem, megint nem lett világmegváltó, és igen, ismét ilyen rövid. Esik a színvonalunk, kezdem úgy érezni, fogynak a poénok, s bunkóság nélkül már nem tudom bemutatni, mennyire szörnyűek az ilyen történetek... de azért próbálkoztam.

Remélem tetszeni fogok s nem okozok akkora csalódást. 

Jó olvasást, drágaságok.

Ja és: 10 komment és 20 tetszik után kövi!!!4!4!4!!

Just kidding.

Lily J. S. & Aria H.

*Sarah lassanStylesdemégcsakSmith szemszöge*

Az idő nagyon-nagyon-nagyon gyorsan telt, Harry-vel minden óra egy percnek minősült. Hideg időben a szerelem fűtött, élveztem minden egyes pillanatot, amit a szerelmemmel, Harry-vel tölthettem. Minden nap együtt voltunk, hol kicsit közelebb egymáshoz, hol megtartva a tisztes, egy méter távolságot. Holdkóros állapotban voltam mondhatni, mert észre sem vettem, hogy letelt egy hónap. Egy csodás hónap.

És aztán jött a fekete leves. Csak nem főztél?

Egyik nap, mikor éppen egy kis elemózsiát vittem át a srácoknak mint Piroska a nagymamának, kérlek, hatalmas veszekedés volt. 

- Zayn, te karó, te kis álszent, te... te mindenek okozója! - üvöltötte Harry nagyon átszellemülve, mintha legalább Rómeót játszotta volna a színpadon. Hát, drámának mondható volt a jelenet, de minőséginek, mint a Rómeó és Júlia, aligha.

- Harry, te pulikutya, hogy merészelsz így beszélni velem?! - reagált Zayn egy kedves... kérdéssel? Vagy felkiáltással? Ki tudja, Malik meg a színészkedés egyenlő a nullával. Legalább hangja az van. 

- Mi folyik itt? - kérdeztem teljesen meghökkenve, kiejtve a kezemből a kosarat. Az éppen civakodó srácok felém fordultak, és egyszerre kiáltottak fel.

- A Temze! 

Ha-ha, nagyon nevetséges, mondhatom.
- Olyan fapofa vagy, Malik! - forgatta a szemeit Harry. Ekkor már a többi tag is beszállt, s egy irányba kiabáltak: a gyenge láncszem, azaz Zayn felé.
- Ne legyél már ilyen befásult! - kiáltotta Louis.
- Folyton le vagy lombozódva!
- Te faragatlan tuskó!
- Nálad gallyasabb aljasabb embert nem láttam még!
- Nehéz fába vágtad a fejszéd, Malik! - nézett Harry szúrósan Zayn-re. Nem tudtam eldönteni, hogy csendben lépjek-e le, vagy hívjam az elmegyógyintézetet.
- Mind elmehettek a faszba!
- Srácok, hé, hé, fejezzétek be! - próbáltam csitítani őket. Szerintem sikerült. - Nem látjátok a fától az erdőt! - próbáltam meg bevetni én is egy fás poént, de mikor mindannyian olyan fejjel néztek rám, mintha legalább Ariana Grande állt volna neki hörögni a színpadon egy We Came As Romans dalt, elment a kedvem az élettől is. Szóval lebiggyesztettem az ajkaimat, és inkább csendben maradtam.
- Te hallod, kivágom a csajodat! - nézett Louis Harry-re elszántan.
- Addig élsz - meredt Harry villámokat szóró tekintettel Tomlinson-ra. Majd odajött hozzám, magához húzott, s legalább tíz percen keresztül próbálkozott azzal, hogy ledugja a nyelvét a torkomon. Olyan romantikus egy fiú! *-* :$$$ Valószínűleg a pénztárcájába tekintett, s most már a pupillája helyén is dollárjelek vannak.
Harry-vel enyelegtünk egy sort, majd mikor már mindenki sikeresen visszaokádta az ebédjét, fogtuk magunkat, s leültünk a kanapéra.
- Nézzünk horrort! - ajánlotta fel Malik, aki végül is csak-csak megbékélt az őt kóstolgató fiúkkal. Vagy csak a fiúk szerint nem volt túl ízletes. Badum tsss, hölgyeim és uraim, az év poénja, tíz Oscarra is jelölték!
- De attól kidőlsz, mint a The Wanted kertjében az almafa!
- Miért pont The Wanted? - kérdeztem ártatlanul pillogva, Harry karjai közt feküdve.
- Mert a The Wanted az szar. Nem véletlenül körözik őket. Büntetendő ennyire rossznak lenni - magyarázta Louis egyszerűen, mintha csak az időjárást közölte volna éppen.
- Miért? Szerintem Nathan aranyos - próbálkoztam halkan, mire mindannyian felém fordultak "hogy volt merszed?" arccal. Harry még a kezét is levette rólam.
- Jobb, ha most elmész. Aki nincs velünk, az ellenünk van - idézett Harry Kádár Jánostól, majd körbeálltak, mint a kommandósok újabban már nem csak énekelnek? és szó szerint kikergettek a házból. Sírva mentem haza, otthon kibőgtem Jess-nek minden bánatomat, a lány a hajamat simogatta mert ha Harry a pulikutya, akkor te vagy a palotapincsi.
- Harry egy tapló! - vonta le a következtetést végül.
- De én.... én... szeretem!!! :'((
Jess rám hagyta a dolgot, majd benyomott egy kis One Direction-t, amitől még jobban sírni kezdtem. Ez így ment egészen addig, míg Jess ott nem hagyott, mondván "megy Zayn-hez". Ez aztán a barátnő, mondhatom. Én se maradnék veled. Nálad még egy főbe lövés is jobb. 
Rezgett egyet a telefonom. SMS-em érkezett Harrycica:$$*-*<333-tól eddig még pulikutya volt. "Ne haragudj én édes puszedlim, mályvacukrom, kis vakarcsom! Call me maybe?"
Erre vissza írtam neki ezt: hAGYJ BÉKÉN!!!!! Tyűha, jó a dumád, ki az edződ?
Győztesnek éreztem magam. Haragudtam rá, nagyon!

Shotgun - mert néha nálunk is betelik az a bizonyos pohár

Cukkerbogyókáink, sziasztok!

Noha ezt a bejegyzést nem gunyoros hangvételűre terveztem, gondoltam, a hosszas kiakadásom és idegrángásom előtt megérdemeltek egy emberi megszólítást, szóval... csapjunk a lecsóba.

Bloggerina és blogolvasó lévén tagja vagyok különböző csoportoknak, melyekben ehhez a témához kapcsolódó dolgokat találunk. S mivel ezek arra valók, hogy az emberek megosszák saját történetüket, értelemszerűen akarva-akaratlanul is belefutunk pár - vagy inkább rengeteg - nekünk nem tetsző blogba. Így volt ez vasárnap este is velem.

Csak, tudjátok, nem egy vérfarkasos történet volt, amitől herótom van, nem, hanem egy újabb, paródiablognak csúfolt valami, nyolc helyesírási hiba per mondat átlaggal - akkor is, ha az a mondat csak két szóból állt - és érthetetlen okból KOMMENTEKKEL ÉS FELIRATKOZÓKKAL! Ilyenkor mondom, hogy inkább kötél meg almafa, minthogy még egyszer ilyen helynek akár eggyel is növeljem a megtekintésének számát.

Nekem nincs gondom. Tényleg, mindenki azt csinál amit akar. De ez más sok(k) és pofátlanság, hogy egy ilyen blogra előbb rákattintanak, mint egy rendesre. Nem, itt nem a miénkre célzok első sorban, hanem akárkinek az értékes alkotására. Mert ez undorító. Én elhiszem, hogy ,,,,,,vicces""" akart lenni az író, abban sem kételkedem, hogy talán igazából tud írni, de ez övön aluli. Ezzel meggyalázza a magyar nyelvet. Tudjátok mit? MÉG CSAK NEM IS VICCES! Élvezhetetlen. Egyenesen szörnyű.

Féltékeny se vagyok, mielőtt még valaki erre asszociálna a kirohanásomból. Tudom, mit tettem le az asztalra, tudom, mennyit dolgozok egy részen, tudom, hogy mire vagyok képes. És az nem ragad le ezen az "egéssz esthe eggy kecskhével bazstam. lyó wolt :$$$" szinten. Csak az, hogy a mi, - nem győzöm hangsúlyozni, szerintem - értelmes paródiablogunk után ilyenekkel állnak elő, az nagyon-nagyon nem. Tudom, hogy nem miattunk van, és az a poén, hogy még ez előtt a nagyon nagy hullám előtt egy-két éve volt egy A fák suttogása nevű borzadály, amin már akkor is kiakadtam, de akkor még senkit nem érdekelt. Hála égnek. De most úgy látom, ilyenre van igény. És kezd elmenni a kedvem attól, hogy dolgozzak a részen, éjt-nappallá téve keressek vicces poénokat, (Na jó, viccelek, zsigerből jön.) amikor valaki öt perc alatt összedob egy ilyen szart valamit, és mindenki dől a röhögéstől, meg hogy ez így jó, úgy jó, de jó nekünk, olcsóbb lesz a kenyér, juppí!

A lényeg, hogy kicsit kiakadtam, gondoltam, leírom, miért késik a rész, és ha már itt vagyok, elnézést, hogy ilyen régóta nem érkezett friss, de dolgozom rajta, és ha túltettem magam ezen a sokkon, akkor jelentkezek. Jelentkezünk.

Lily és Aria

 

NLIL - 4. rész | In relationship with...

Sziasztok cukkerbogyók!

Először is; sajnálom, hogy ilyen sok kihagyás után jelentkezem/jelentkezünk csak, s most is egy rövid, gyengére sikeredett résszel, de sajnos jobbat tényleg nem tudnék írni most - hiába érdemlitek a legjobbat. Felvételi időszak, jövő héten sorban megyek szóbelizni három egymást követő napon három különböző helyre angolból, s a suli miatt - annak ellenére, hogy nem is tanultam sokat - nem igazán jutott időm bármire is. Ezért is jelentkezünk csak most.

Ne haragudjatok ígérem, amint megvolt minden szóbeli, kárpótollak titeket egy sokkal eseménydúsabb és színvonalasabb résszel, de most már ideje volt valamit megosztani...

Jó olvasást!

*Sarah lőddmárlemagad Smith szemszöge*
Nagy nehezen sorra kerültünk a sok elmebeteg turista között, és felmutattuk az előre megvásárolt jegyünket. A pénztáros, körülbelül hetvenéves, alig álló tata biccentett, majd felengedett minket az óriáskerékre. Találkoztunk ott előtte néhány híres emberrel meg ki tudja, milyen pasikkal, akik közül az egyik rám kacsintott.

- Tikkelsz, baszadék? -  nézett rá Hazz amolyan mindjárt lelövöm arccal, majd inkább megcsóválta a fejét, vele együtt dús, pulikutyára hajazó hajkoronáját, mellyel akár egy L'Oréal reklámba is bekerülhetett volna. A cuki fiúka érdekesen meredt az őt fújtatva figyelő és morgó én megmondtam, hogy pulikutya Harry Styles-ra, de aztán inkább nem szólt semmit, csendben elandalgott, s hagyta, hadd érvényesüljön a mainstream fiúbandában nyivákoló srác a többi jelentéktelen ember között.

- Harry, ez mire volt jó? - kérdeztem tőle szomorúan. Nem értettem, miért volt ilyen ellenséges egy fiúval, aki csak rám kacsintott. :(( Most szegénynek teljesen összetörték a lelki világát. Minő borzalom.
- Nem volt szimpatikus.
Ráhagytam inkább.
Felszálltunk az óriáskerékre. Odafentről tökéletesen láttuk szinte az egész várost. *----* Szóval ja, élvezkedtünk ott a látványon, olyan Instagramra való volt. ((Csináltunk is pár képet és feltoltuk. Hihi:$$)) Éppen hátat fordítottam minden fülkében lévőnek, s úgy tettem, mint aki annyira lelkesedik a fényekért, hogy képes beléjük veszni, mikor valaki hátulról átölelt. Harry volt az.
- Hogy tetszik? - kérdezte halkan. A gyomrom görcsbe rándult, s azonnal megéreztem hónaljszagával keveredő borzalmas parfümjének  az illatát.
- Nagyon szép - feleltem, de persze igazából azt se tudtam, hogy ez most éppen  Liverpool vagy Manchester. Végül meg tudtam, egyik sem.
- Ennek örülök.

A városnézést követően visszamentünk a One Direction rezidenciába. Jess addig könyörgött Zayn-nek, míg az végül belement abba, hogy egy szobában aludjanak. Így hát én egyedül lettem volna :( Volna. De szerencsére Harry közölte, hogy van ott néhány patkány is felajánlotta, hogy átjön hozzám. Lehet erre nemet mondani? *-* Éppenséggel igen. Csak ez a Sárika olyan elvakult, hogy szemrebbenés nélkül helyesel. 
A göndörke át is cuccolt hozzám. Az ágyon feküdt addig, ameddig én gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy tőle kapott pólót.
- Hogy áll?:3
Harry végignézett rajtam. Kétszer. Háromszor. Négyszer. Örülünk, hogy tudsz számolni.
- Remekül, Sarah - azzal az ölébe húzott. Pironkodva fordítottam el a fejemet. - Sarah...
- Igen, Harry?
- Kérdezhetek valamit? - vonta fel a szemöldökét.
- Persze.
-Hány kiló vagy, ember? Leszel a barátnőm?
Én ott, abban a pillanatban meghaltam. Harry Styles azt szeretné, ha a barátnője lennék. Úr isten!!! Ez kész őrület!!
- Hogyne! Igen!!! - Harry pedig megcsókolt. Megdugni pedig azért nem dugott meg, mert óvszere nem volt, gyereket meg nem akart csinálni. Főleg nem egy ilyen... lénnyel.
A pulikutyi leoltotta a villanyt és ott feküdtünk egymás mellett az ágyban, szerelmetesen pislogva a semmibe, nem törődve azzal, hogy nem is ismerjük egymást. Milyen csodálatos dolog ez a szerelem, nem? :') Én a haját birizgáltam ő meg nyilván a sörényed, míg ő kedves hangon, halkan mesélt nekem az élményeiről. Igazából nem figyeltem arra, mit mondd, csak a hangját hallgattam :"D Megint ez a fránya kettőspontnagydé. Shotgun. Nem sok idő elteltével álomba merültem Harry karjaiban.

***************************************************************************************************************************** Mert könnyebb csillagok háborújával jelezni az idő múlását, mint leírni, hogy reggel van.

Mikor a szemeim kipattantak, Harry, vagyis a szerelmem már nem volt mellettem. Elszontyolodtam, mert hát mégis, milyen dolog csak úgy otthagyni valakit. Örülj, hogy nem kötözött ki. De végül túltettem magam a dolgon, kimásztam az ágyból és elindultam a konyhába.
- Jó reggelt - köszöntem az asztalnál éppen a kávéját szürcsölgető, roppant nyúzott Louis-nak. - Mizu?
- Neked is - mormogta. - Fáradt vagyok. Veled?
- Megváltoztathatom az állapotomat kapcsolatbanra! - lelkendeztem.
- He?
- Harry megkért, hogy legyek a barátnője - ugrottam a nyakába izgatottan.
- Ez rettenetes csodálatos!
Szegény Lewis olyan szintű sokkot kapott eme kijelentésem hallatán, hogy egész nap holdkórosként járt-kelt a házban. Biztosan féltékeny volt, amiért egy ilyen nagyszerű személyiségű és gyönyörű lány nem őt választotta. Mi más lehetett volna az oka ennek? Talán az, hogy rémeket látott. És előre sajnálta Harry-t.

Sajnáljuk

Sziasztok, cukkerborsók!
Nyugalom, semmi komoly dolog nincsen, csak szeretnénk elnézést kérni, amiért ilyen hosszú ideje nincs új rész. De ne aggódjatok, hamarosan jelentkezünk.
Mellesleg, szeretnénk megköszönni, hogya kihagyás ellenére is kitartorok mellettünk, jól esik látni, hogy szeretitek a blogot. (Azt mondjuk nem szeretjük nézni, hogy egyre több hasonló történet lesz, de persze nem foglalkozunk vele. Ha valamit másolnak, az már biztos, hogy jó, nemde?)
Hamarosan jelentkezünk, remélhetőleg olyan bejegyzéssel, amiben nem felesleges rizsa van, hanem egy új rész.

NLIL - 3. rész | Városnézés a fiúkkal :$

Sziasztok, Mosolygombóckák!

Sok-sok kihagyás után most itt vagyunk, egy új résszel, s szeretnénk bocsánatot kérni, amiért ennyit kellett rá várni, de egyszerűen nem jött az ihlet, s ez a rész is elég lapos lett, de ígérjük, a következő jobb lesz. (Előre is elnézést a képekért, de ezekkel is éreztetni akarjuk, hogy a sablonos blogokban hogyan oldják meg a leírás kérdését) Egyébként hogy tetszik az új design, gyerekek? :) 

Reméljük tetszeni fog nektek, és, ha már sablon blogon vagyunk: pipálni, komizni, feliratkozni ér :$$ Oké, befejeztem.

Jó olvasást! :)

Lily J. S. & Aria H. xx

*Sarah szemszöge* 

Miután kaptunk száraz ruhát, és vacsorát is, mert ugye ez így nagyon rendes ettől az öt ifjú gentlemantől, távozni készültünk. De Harry és Zayn az ajtóba álltak, megfosztva minket a kijutás lehetőségétől. Ijedten néztünk körbe, eltúlzott mozdulatokkal, amolyan "mi most nagyon meg vagyunk ijedve" arccal bámultunk a körülöttünk legyeskedő hapsikra, de ők egy szívdöglesztő mosollyal eloszlatták minden kétségünket. 

- Ne, maradjatok még! Aludjatok itt - szólalt meg Zayn. Szerintem abból nem csak alvás lett volna.

- De hiszen nem is tudják, hogy itt vagyunk - felelte Jessica, kissé értetlenül nézve a srácokra, akik szomorúan biggyesztették le alsó ajkaikat, kifejezve, hogy őket mennyire megviseli az elmenetelünk. Szerintem pont, hogy örülnek neki, de oké. 

- Itt vagytok a szomszédba, mi baj lehet? - megjelenik Isten és elviszi a lányokat, elfoglalják a földönkívüliek a földet, terroristák eltérítenek egy gépet, ami pont a One Direction rezidenciába csapódik. 

- Igazad van, semmi baj nem lehet.

- De azért jobb lenne szólni anyának - szóltam én is közbe, s már tárcsáztam is anya számát. - Szia, anya.

- Szia, kincsem, mi újság? 

- Itt aludhatunk a One Direction-nél? Ők ajánlották fel - vágtam azonnal bele, nem kerülgetve a forró kását.

- Persze, de vigyázzatok magatokra! - hölgyeim és uraim: egy igazán felelősségteljes anyuka válaszát hallhattuk egy elég abszurd kérdésre.

- Gond letudva, anya megengedte - villantottam ki sárga fogaimat, mire mindenki egy emberként kezdett ujjongani.

Harry-ék megmutatták a szobánkat, én meg be is mentem és leültem az ágyra. Körbenéztem, a szoba egyszerű de nagyszerű volt. Világos falak, világos szekrények, szinte megvakultam odabent, de ettől eltekintve szép kis szoba.
- Sarah, gyere, a fiúk terveznek valamit!! - rontott be Jess az ajtón, hatalmas vigyorral az arcán, szinte majdnem pofára esve a nagy lendület miatt.
- Azért próbálj meg talpon maradni! - nocsak, Gundel Takács Gábor rögtönzött vetélkedőt tart a lányoknak? Szegények az első kérdésnél kiesnének.
Jess felnevetett.
- Oké.
Nem folytattuk tovább az eszmecserét, mert nem volt több mondanivalónk, meg eleve nem erősségünk a kommunikáció, ezért fogtuk magunkat és eszeveszett sebességgel leszáguldottunk a lépcsőn, hogy végre megtudjuk, mit terveznek a fiúk.
- Lám, lám, kiket látnak szemeim? - csak nem két tudással nemigen rendelkező ribancot? 
- Hihihi - kuncogott Jess, majd pironkodva fordult el, hogy ne kelljen újra Zayn szemébe néznie. Valószínűleg Malik azt sugallta a tekintetével, hogy megöli a lányt, máskülönben nem sütötte volna le a szemét ilyen hirtelen.
- Van kedvetek megnézni a várost? - kérdezte Harry nagylelkűen, büszkén kihúzva magát, mintha nemrég kapta volna meg a Nobel-díját.
- Persze, úgyis nemrég költöztünk ide, kíváncsiak vagyunk a városra - mosolyogtam, Jessica pedig egyetértően bólogatott mellettem, mert nyilván nehéz lett volna rávágnia egy "igen, én is így gondolom"-féle kijelentést.
- Oké, akkor induljunk.
Odakint nagy veszekedés kerekedett azon, hogy ki vezesse azt a tragacsot, amit a fiúk kocsinak neveznek. Ahhoz képest, hogy állítólag sok pénzük van, a járgányuk ezt nemigen tükrözi.
- Én nem vezetek - szögezte le Harry azonnal. Persze, hiszen vezetés közben nyilván nehéz a lányokat bámulni. 
- Én sem! - mondta Niall.
- És én sem! - tette hozzá Zayn.
- Nem ér, akkor csak én maradtam - sóhajtott Louis szomorúan, majd lehajtott fejjel beült a volán mögé, aztán elfordította a kulcsot. - Üljetek be, seggfejek, vagy itt maradtok!
- Oké - vágták rá egyszerre a fiúk, védekezően maguk elé tartva a kezüket, majd egyszerre ugottak be a kocsiba.
- Ó jaj, sajnos nincs elég hely, úgyhogy kénytelenek lesztek futni a kocsi után az ölünkbe ülni - vigyorodott el hirtelen Harry, mire mi felsóhajtottunk.
- De négyen vagytok mi meg ketten! - nyugalom, nem kell kettéosztódással szaporodnotok, biztosan eldöntötték már, hogy melyikőtök melyikük ölébe ül.
- Az nem gond. Sarah ül az én ölembe, Jess meg Zayn-ébe. Liam-nek eleve barátnője van Niall meg remekül megvan lányok nélkül is - kezdem érezni, hogy tényleg a szöszi a legnormálisabb mind közül.
- Hát rendben - egyeztünk bele lazán, de belülről nagyon is tomboltunk. Ez hihetetlen!! Kiderül, hogy a 1D a szomszédunk, aztán náluk alszunk, majd elmegyünk velük várost nézni és az ölükbe ültetnek. Mi ez, ha nem egy valóra vált álom??? *--* :$

A kocsiban a fiúk énekeltek nekünk, meg meséltek pár cikis sztorit, amiken úgy vihogtunk, mint két retardált fóka. Nem sokkal később Louis leparkolt, és mindannyian kipattantunk a kocsiból. Első utunk a Big Ben-hez vezetett, ami nagyon nagyon gyönyörű volt!!!

- Csináljunk egy selfie-t! - közölte Louis, és a magasba tartotta a telefonját, hogy mindannyian beleférjünk a képbe. A lányok biztosan nem a hatalmas eszük miatt lógtak ki a fotóból.
Azzal mentünk is tovább. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Harry besorolt mellém, azzal a szívdöglesztő féloldalas vigyorával nézett rám, és gyönyörű zöld szemeivel az enyémeket bámulta.
- Hogy tetszik London?
- Nagyon nagyon szép! - feleltem euforikus állapotban, csillogó tekintettel nézve a srácra. Bármit megtettem volna azért, hogy még közelebb kerüljek hozzá, de nem akartam nyomulósnak tűnni. Szerintem ő örült annak a fél méter távolságnak is, ami köztetek volt.
- Csak úgy, mint te. - ennél eredetibbre nem telik? 
- Jaj, Harry, ne mondj ilyeneket, mert elpirulok - kuncogtam. Harry vicsorgott, pardon, mosolygott, majd mentünk a többiek után. Arra lettünk figyelmesek, hogy Louis egy hatalmas csoport galamb közé fut be, azt kiabálva, hogy "KEVIIIIN!", mire mindannyian felnevettünk. Ez aztán egy érett 22 éves fiatalhoz illő viselkedés. Harry magához von, amin kicsit meglepődök, de nem szólok semmit, hagyom, hogy fogja az oldalamat.
- HARRY AZ ENYÉM! - visít fel Louis. Pár másodperc alatt mellettem terem, elhúzza tőlem a srácot és a vállába temeti az arcát. Harry a hátát ütögeti, amolyan "jól van, majd megnyugszol" stílusban, s értetlen arccal bámul ránk.
Miután mindenki túllépett Tomlinson műsorán, elindultunk a Tower Bridge felé, közben arról meséltek nekünk, hogy milyen volt ott forgatni a Midnight Memories-t. Nem mintha minket ez annyira érdekelt volna, de azért bólogattunk, mint a bólogatós kutyák a kocsiban.
Megálltunk a közelében, és távolról csodáltuk a fényes hidat. A fiúk halványan mosolyogtak biztosan azon elmélkedtek, hogy onnan fogják lelökni a két ribancot, miközben a hidat bámulták.

- Oké, most menjünk a London Eye-hoz. 

Mind egyetértettünk, s elindultunk oda. De ami ott történt, az feledhetetlen élmény volt mindannyiunk számára. :o *------* :$ Ó jaj, szerintem nem akarjuk mi tudni, mi volt...